HAZAI ÉS KÜLFÖLDI MODELLEK A PROJEKTOKTATÁSBAN

Nemzetközi Tudományos Konferencia

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara


HAZAI ÉS KÜLFÖLDI MODELLEK A PROJEKTOKTATÁSBAN

címmel
2018. május 29.-én (kedden)
második alkalommal hirdeti meg
Nemzetközi Tudományos Konferenciáját,
amelyre tisztelettel meghívjuk!


A konferencia fővédnöke:
Prof. Dr. Réger Mihály az Óbudai Egyetem rektora


A konferencia célja, hogy elősegítsük a gyakorlatorientált oktatás megújulását, megerősítését a hazai és a határon túl megvalósított sikeres projektoktatás tapasztalatainak bemutatásával, valamint a résztvevő oktatók, kutatók e téren elért tudományos eredményeivel.

Lehetőséget kívánunk biztosítani a tapasztalatcserére, kapcsolatteremtésre, új ötletek generálására, és az új kutatási eredmények közzétételére.

A konferencián résztvevő pedagógusoknak (óvodapedagógusok, tanítók, tanárok) a 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet értelmében tanúsítványt adunk, amely 9 órával beleszámít a továbbképzések teljesítésébe. Projektmenedzserek 6,5 PDU pontot regisztrálhatnak.

A konferenciára előadással és poszterbemutatóval is lehet jelentkezni.

Tervezett témakörök/szekciók:


  • Projektek a felsőoktatási gyakorlatban:
    • műszaki,
    • természettudományi,
    • gazdasági,
    • környezeti,
    • környezet-egészségügyi,
    • művészeti,
    • kulturális,
    • pedagógiai.
  • Projektpedagógia szerepe az alap és középfokú oktatásban, valamint az óvodapedagógiában.
  • Kutatási projektek.
  • PBL – Problémaalapú oktatás, RBL – Kutatásalapú oktatás.
  • Környezetpedagógia a fenntarthatóságért.
  • Oktatás a társadalmi, gazdasági innovációért:
    • kisebbségpolitika,
    • felzárkóztatás,
    • tehetséggondozás,
    • iskolafenntartás,
    • állami intézmények szerepe,
    • a 150 éves népoktatási törvény üzenete.
  • Hitéleti képzések - Európai örökségünk.